A globalizáció visszafordítását hozhatja a koronavírus
A koronavírus a globális kereskedelem alapvető átalakulását és a globalizáció visszafejlődését hozhatja el a CNBC által megkérdezett közgazdászok szerint.
A koronavírus a globális kereskedelem alapvető átalakulását és a globalizáció visszafejlődését hozhatja el a CNBC által megkérdezett közgazdászok szerint.
Szijjártó Péter külgazdasági miniszter korábban levelet küldött a magyarországi multinacionális vállalatoknak, amelyben biztosította őket, hogy a magyar koronavírus-mentőcsomaggal a kormány segítségével meg tudják védeni a munkahelyeket, nem kell leépíteniük. A vállalatok azonban úgy tűnik, hogy nem igazán tudnak élni a bejelentett magyar mentőcsomag kínálta lehetőségekkel, ezért közülük számos cégnek költségcsökkentéseket kell végrehajtania, így leépítésekbe kezdtek – értesült a Portfolio több, egymástól független forrásból. Úgy tudjuk, a kormány most átdolgozza a már korábban bejlentett mentőcsomagot, hogy megakadályozza a további leépítéseket.
A kormány oda nyúlt első körben a járvány elleni küzdelem finanszírozása érdekében, ahol pénzt lát: a kiskereskedelmi szektor legnagyobb szereplőit sújtja különadóval. A nem meglepő lépés mindenesetre érdekes: a teljes csomaghoz viszonyítva elenyésző összegnek tűnik a 36 milliárd forintos, kiskereskedelmi különadó-bevétel, a deficit ekkora mértékű elengedését várhatóan elbírta volna a költségvetés. Nem ez volt azonban a cél, inkább üzenet értéke van az extra tehernek.
A mesés IT fizetések sokak érdeklődését felkeltették, és ma már egyre nyitottabbak az emberek a programozás iránt. Az alábbi cikkben ezért most segítünk eligazodni a programnyelvek világában: adunk egy áttekintést a legalapvetőbb különbségekről, amit mindenkinek érdemes lehet tudnia. Általános vagy szakterület-specifikus, alacsony vagy magas szintű, harmadik vagy negyedik generációs, procedurális vagy objektumorientált? Most segítünk megérteni az alapokat, folytatásként pedig arra is rátérünk majd, hogy melyek ma a legnépszerűbb nyelvek, és melyiket lehet érdemes megtanulni.
Az elmúlt egy év egyik fontos jelensége, hogy a német gazdaság lassulását egyáltalán nem követte a magyar, hiába kötődik ezer szálon hozzá. Ráadásul ez nem csak a belső tényezők, a felfűtött beruházási és fogyasztási aktivitásnak köszönhető, hanem az exportorienált ipari szektorunk is látványosan elszakadt a némettől.
A rugalmas munkavégzés, stabilitás és az alapfizetés a legfontosabb munkahely-választási tényezők a jövő munkavállalói számára. A teljesítmény alapú honoráriumnál vonzóbb a fix, kiszámítható alapbér, és meghatározó a közvetlen felettes vezetői stílusa is a 16-28 éves korosztály számára - derül ki a PwC kutatásából.
Szakértői bizottság felállításáról döntött szerdán a holland parlament, hogy ennek tagjai jelentést készítsenek a multinacionális nagyvállalatok fokozottabb adóztatásának lehetőségeiről.
A folyamatban lévő unós kötelezettségszegési eljárásra hivatkozva kivezeti a kormány a kereskedelmi törvény multicégek által sokat kritizált, 2014-es módosítását, de az uniós elvekkel összhangba hozva újabb piacszabályozó intézkedésről fog dönteni - értesült a Magyar Idők.
Magyarország "biztonsági érdekeit sértő külföldi befektetések ellenőrzéséről" nyújtott be törvényjavaslatot a kormány az Országgyűlésnek.
Kétmilliárd forintos beruházással kutatási és fejlesztési központot hoz létre a dán székhelyű Foss biotechnológiai vállalat Pécsett, ahol egy kétezer négyzetméteres épületben 88 magasan kvalifikált munkavállaló foglalkoztatását tervezik - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten hétfőn.
A Magyarországon működő nemzetközi cégek szerint 2018-ban a magyar bérek további emelkedése várható, mert a képzett munkaerőért folyó versenyben a bérezés továbbra is meghatározó tényező - hangsúlyozta Sághy András, a Kienbaum Consultants International tanácsadó cég ország menedzsere hétfőn a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával (DUIHK) közösen a 2017-2018. évi bérezésről készített tanulmányt bemutató tájékoztatón, Budapesten.
Több adó- és járulékintézkedést jelentett be csütörtökön a román kormány; emelik a minimálbért, megadóztatnák a profitjukat Romániából külföldre menekítő multinacionális vállalatokat, forgalmi jellegűvé alakítják a közepes cégek adóját, emellett csökkentik a kötelező magánnyugdíj-járulékot.
Elfogadhatatlannak tartja mindkét nagy kiskereskedelmi szakszervezet a Tesco Global Zrt. azon béremelési terveit, amelyek a kötelező bérminimum feletti fizetési kategóriák áruházi és raktári dolgozóit érintik. Az elképzelések nagyon messze vannak egymástól - tudta meg a Napi.hu.
Nagyon félrevezető az az általánosítás, hogy a tulajdonosok külföldre talicskázzák a profitot; le kell rombolni a "gonosz multi" sztereotípiát - vallja Heiszler Gabriella. A Spar Magyarország ügyvezető igazgatójával a feszes munkaerőpiacról, köztük a vállalatot sújtó 40 százalékos fluktuációról; a Nébih "kontraproduktív" termékvizsgálatáról; a Plázastop miatt megtört expanzióról; illetve a szektor jövőjét jelentős mértékben befolyásoló kormányzati elképzelésekről beszélgettünk.
A kormány kiskereskedelmet érintő, hétfőn kiszivárgott javaslatai megszégyenítik a szakmát - jelentette ki a tervek hallatán a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Közben az is kitudódott: a gazdasági kabinet kedden tárgyalja a csomagot és már a jövő héten a parlament elé kerülhet a tervezet. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője is megszólalt az ügyben.
Bulgária panaszt tett az Európai Uniónál az élelmiszereket forgalmazó multinacionális cégek által alkalmazott kettős mérce miatt - jelentette be kedden Szófiában Maja Manolova bolgár ombudsman.
A magyar kormány olyan rendszert javasolt Brüsszelben a Google-hoz hasonló cégek megadóztatására, mint amit Amerikában is alkalmaznak - részletezte az NGM legutóbbi javaslatát Hornung Ágnes, a minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a Világgazdaságnak adott interjújában.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a közelmúltban véglegesítette a nemzetközi adózás rendszerében példanélküli, összehangolt intézkedéscsomagját, a 15 pontból álló BEPS akciótervet. A közeljövőben újabb változások várhatók a transzferár ellenőrzésével kapcsolatban, főleg a nyilvántartási és dokumentációs kötelezettségek terén, amelyek Magyarországot is érinteni fogják.
Az Európai Unió pénzügyminisztereinek (Ecofin) pozsonyi találkozóján megvitatták a digitális gazdaságban működő vállalkozások adóelkerülését megakadályozó javaslatot, amit a magyar tárcavezető terjesztett elő - derül ki az NGM szombati közleményéből.
A kormány a szombati és vasárnapi munkavégzés újraszabályozására készül és a legújabb terveket nem hagyhatta szó nélkül az Országos Kereskedelmi Szövetség sem. Érvelésük szerint a legfontosabb feladat a munkaerőhiány enyhítése lenne, ebben pedig az alapbér játszik döntő szerepet, nem pedig a vasárnapi munkavégzés. A kötelező szabad vasárnapok számának emelésével a kisboltok járnának rosszabbul, a nagy áruházak ugyanis nagyobb bért adnak. Nem kizárt az OKSZ szerint, hogy több ezer kisbolt is lehúzhatja a redőnyt vasárnap.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.